Cikkek / Kritikák
“Makláry Kálmán európai mûvész. Nem csak abban az értelemben, hogy Európa számos pontján kíváncsiak a produktumaira, sôt a tengerentúlon is több bemutatkozása is volt már, hanem abban az értelemben is, hogy közép-európai világot tükröztet, villant fel, tesz méllyé. Ugyanis olyan sajátos képzômûvészeti közelítéssel értelmezi és mutatja be a bennünket körbevevô világot, hogy ebben az alaphabitusban fontos szerepet játszanak a valóság egyszerre több szintjén is kiterebélyesedô asszociatív mezôi. Alkotásai egyszerre zeneiek és építészetiek, és szárnyalók, tehát egyszerre lendületesek és visszafogottak, úgy szín- és formavilágukban, mint a mûvész motívikus vonzodásaiban. Makláry Kálmán mûvészetét – egyik franciaországi kiállításához ajánlást írva – Chagall világával rokonították. Pontosabban: e világ spirituális örökségét folytató szuverén alkotói karakterét emelték ki…”/Dr.Vitéz Ferenc/
“Makláry legújabb képein a figuratív festészettôl távolodva az absztrakt felé közelít. A megváltoztott festôi nyelv azonban szoros szellemi összefüggésben van a korábbival. Valamennyi festményének ritmusa van, hol lüktetô, hol lágy, hol felkavaró, hol megnyugtató. Mindez érthetôvé válik, ha tudjuk, hogy Makláry hosszú éveken keresztül rockzenész is volt. „Számomra a zene és a festészet ugyanannak a dolognak a két nézete – vallja a mûvész, és ezzel a meggyôzôdésével, tudtán kívül annak a mûvészeti mozgalomnak a továbbvivôje, amely 1932-ben Valensi kezdeményezésére alakult, és amelynek néhány Párizsban élô magyar mûvész is követôje volt. Muzikalistáknak nevezték magukat. A zene és a festészet rokonságára kívánták felhívni a figyelmet, és látványban megjeleníteni a zenét. Makláry – Chagall és Gulácsy világához is közel álló – festményein álom és valóság összemosódik, és a zeneiség gazdag gondolati tartalommal ötvözôdik, amelyet sajátos szimbólumrendszerrel juttat kifejezésre.” / Júlia Cserba /
“Makláry Kálmánnak a zenei összhangzatot eszünkbe idézô kompozíciói egy hitelesebb lét álmát és igényeit fogalmazzák meg egy zord ezredvégen, de a munkák lényegét tekintve mondhatni úgy is: idôtlenül. A nagy romantikusok titokteli bensô tartalmaitól és mérhetetlen szabadságvágyától és eszményétôl fûtötten, ám a modernek – látványvilágtól messze eltérô – ábrázolásmódjával: elvont, önlelkébôl kivetített teret és tájakat járva. A harmónikus szerkesztésmód és a sejtelmesség, a titkok kutatása, a különleges hangulati tér disszonanciájából, feszültségébôl, vibrálásából születô festmények a lélek útját, annak kifürkészhetetlenségét igyekeznek követni. Közvetlenül, kézzelfoghatóan nem megragadható, s igen nehezen megismerhetô világról szól a mûvész; a fantáziát, az alkotói empátiát éli képekké. Arra kérdez: mi a lélek, hol a lélek? A materiális, tapintható, tapasztalható rekvizitumokból épít ideavilágot, a létezô, tudható és a még nem ismert kettôsségébôl alkotva izgalmas kompozíciókat. Feltételezve egy olyan „lélekkuckót” (a hatodik-hetedik kapun túl?), az emberlélek végsô titoktárát, ahová a boldog kevesek közül is csak a megismerésvágytól vezérelt Társ juthat be. Vagy talán senki.”/ Arany Lajos /
“Makláry Kálmán Chagall és Kafka szellemi-lelki leszármazottainak egyike. Ámde tegyük hozzá rögtön: más, nem kevésbé lényeges motivációkkal ötvözve, hiteles, szuverén és megújuló módon éli meg ezt az örökséget. Makláry is – mint minden igazi mûvész – Szinbád. Végtelen utazásait a lélek, az éjszakák, az álmok labirintusaiban teszi, közös bennük, hogy mindig mentesek a mindennapok földi gravitációjától: elhagyni a járt utat a járatlanért, elvetni a kisszerût a mindenségért, elutasítani a kézzelfoghatót a misztikumért, alárendelni a láthatót a fantáziának, elôrevágtatni a jelenbôl a jövôbe, lenézni a józanságot és imádni a sámánisztikus ôrületet. Lefitymálni a felszínes jelenséget és isteníteni a magvas lényegit, elviselni ugyan a monotonitást, de szeretni csak varázslatosat, nem megelégedni mások régi válaszaival, hanem szüntelenül és kielégíthetetlen kíváncsisággal kérdezni, minden más kötelesség fölött megszállottnak és elhivatottnak lenni… Makláry Kálmán képei mind megannyi tudósítás egy fenséges utazásról.”/ Dr. Éles Csaba /
“Makláry Kálmán művészete – az egyik értékelő asztéta megállapítása szerint – a posztmodern romanticizmus iskolapéldája lehetne. Valóban. Egyéni stílust, egyéni utat követ. Önmagát. Azt, ahogyan ő látja századunkat, az ember gyötrelmeit a megmaradásra. Szenvedélyek, érzelmek és álmok, a világot aggódoan figyelő felelősség, a dilemmák és a megoldási alternatívák egyaránt megjelennek képein. Vágyik a tisztaságra, az emberi értékek tiszteletére. Hordozza magában mindazt az élményanyagot, amit tudata rejt. A mesék szines ideáit, a mitoszok üzeneteit, a kultúra értékeit, a kor hatásait. Színvilága, a mesteri ecsetmunka modern kolorikus festészethez tartozását jelzi. Makláry Kálmán munkássága érett festőművészt igazol. Gazdag tartalom, fantasztikus tenniakarás, óriási munkatempó. Mintha sietnie kellene, mert kevés az élet mindannak a kimondásához, amelyre hivatása kötelezi. Az összesűrített mondanivaló bravúros alkotásokban ölt testet. Követi a világ mozgását, megteszi, amire elhivatottsága hívja. A könnyeit ugyanúgy láttatni tudja képein, mint a szél nyughatatlanságát. A születés csodálatos élményét ugyanúgy tiszteli, mint a halál elkerülhetetlenségét. Az idő kegyetlen, nem áll meg akkor sem, ha boldogságot ajándékoz, s sodor magával akkor is, ha megállni szeretnénk. Makláry Kálmán alkotásai intellektualitásról árulkodnak. Láttatni akarja mindannyiunkkal, hogy milyen jelentősége van a mélységeknek, annak a háborgó szellemi küzdelemnek, amit a problémamegoldó tudat egy démoni kísértésre befut, hogy a múlt, a jelen és a jövő mennyire az emberi alkotás függvénye. Makláry Kálmán szolid embersége képein metamorfózisszerűen egy küzdő alkat jobb világ iránti vágyában teljesedik ki.˝ Befelé forduló alkat vagyok.˝ Olvashatjuk önvallomásában. Teheti. Mert oly gazdag az a világ, amit belülről érez. El kell, hogy rejtse a szavakban megfogalmazható belső önmagát, hogy képein kimutassa titkait. A legszebb és legérthetőbb ez a kommunikáció. A nembeliség magaslatain formálja egésszé mondanivalóját, amely így tud művészi sűrítéssel általános érvényű üzenetet adni a ma és a holnap befogadójának. Ő az univerzum követe. Lehet, hogy sok minden másként értelmezhető mikrovilágunkban, mint Makláry Kálmán festményein. Egy azonban biztos. Az ő igazát nem vonhatjuk kétségbe.” / Dr. Szombati Béla /
“Makláry képei az érzelmekre hatnak. Igazi festői problémák foglalkoztatják: szín-és formarelációk. Replikázó és harmóniában feloldódó gesztusok töltik ki a képmezőt. Makláry Kálmán kitűnő kolorista, ilyenformán a szigorú, fegyelmező vonal igen ritkán jut szerephez. A hangsúly az áradó vörösök, okkerek, sárgák (egyes munkákhoz a hűvös színek) hangulatértékén van. Ha korunkban (az ezredforduló, a hátunk mögött hagyott fin de siécle) próbáljuk meg elhelyezni a szépen gyarapodó életművet, azt kell mondjuk, hogy a gyorsan múló stílusdivatok nem érintették meg a művészt. A másfél évtized alatt elviharzott transzavantgard, az új festőiség nyomot sem hagyott az oeuvre-ben, s a posztmodern igen tágas és sok mindent befogadó mezőibe is csak erőszakosan helyezhetnénk el a Makláry-képeket. Inkább a lírai absztrakció tartománya kínálja fel magát, hiszen poétikus attitűdről van szó, mely kerüli a konkrét, naturális megjelenítést. Talán nem tévedünk, ha finom zenei áthallásokat, különös kadenciákat, harmóniákat érzünk, ha figyelmesen vizsgáljuk a festményeket, amin nincs sok csodálkoznivaló, ha tudjuk, hogy a festő korábban professzionális zenész volt.” / Hann Ferenc /
“Makláry Kálmán munkáit- ahogyan az általában lenni szokott – hamarabb ismertem meg mint őt magát, aztán később már tőle tudtam meg, hogy fiatal éveiben, mielőtt festeni kezdett volna, elég hosszú ideig zenével foglalkozott. Rockzenészként működött, különböző formációkban játszott, és a zene mindmáig meghatározó elem az életében. Részben a családi közeg is determinálhatta ezt: édesapja hegedűművész volt. Kálmán számára a festés és a zene nem választható el élesen és egészen mély összefüggéseket érez a két művészeti ág között, ami természetesen nem véletlen vonzalom vagy gondolat, és nem is valamely személyes indíttatású kapcsolása e területeknek, hanem valamennyi művészeti ág mélyre húzódó közös gyökere táplálja. A zene, mint a hangok és szünetek megbonthatatlan szerkezete kifejezi és közvetíti számunkra a teremtő akarat erejét és szépségét. Ennek az akaratnak az automatizmusa- most már a képalakításban- a színek felszabadításával, függetlenné váltásával, szükségszerűen járt együtt Kálmán festészetének kezdeteitől. Első megközelítésre ez tűnik fel Makláry Kálmán képein: a színek végsőkig oldott és felszabadított rezgése lehámozva az anyag műveiről- a formákról- gesztusoknak, érzelmi töltésű mozdulatoknak látványává lesz. A látható univerzumról végleg leválva, képein egy expresszív világot hoz létre, amely színekből és lírai gesztusokból építkezik. E festett gesztusok érzelmi töltésükön és önkéntelen, öntudatlan áramlásukon át közvetlen kapcsolatot tartanak a vizuálisan érzékelhető és odahagyott univerzummal, az anyagi világ mélységeiben zajló titokzatos hullámzás misztériumával. Párhuzamokra figyelve visszautalhatunk itt az absztrakt expresszionizmusra, a lírai absztraktra, vagy a lírai expresszionizmusra is, amelyek a XX. század művészetének egy-egy hosszabb-rövidebb ideig tartó periódusát jelentették. Ennél fontosabbnak érzem azonban megemlíteni azokat a rokonérzelmeket és kötődéseket, amelyeket máig vállalva Makláry Kálmán Chagall és Gulácsy Lajos művészetét jelöli meg etalonként önmaga számára. A lírai gesztusokra visszatérve: az érzelmi töltés telítettségének végigkövetése és kivetítése Kálmán munkáin- az anyag, a színes festék mozgatása révén- sajátos viszonyt jelez a matériával. Annak egyféle szellemi rehabilitálását, visszavezetését érezhetjük az anyagon túli, vagy az afölötti dimenziókba. Mint minden igazi művészt, Makláry Kálmánt is a csinált, festett kép ősképének misztériuma foglalkoztatja. A vágy és a remény, hogy a kész munka átemel valamit az őskép ragyogásából és a festék, az anyag szellemmel telítődik. Makláry Kálmán festői előadásmódja személyes és közvetlen. Képi gesztusai póztalanok, őszinték. Semmi módon nem kívánja átlépni azokat a határokat, amelyeket ő mér fel és jelölt ki a maga számára, s amelyek között oldottan és hitelesen képes megnyilatkozni az emberi jelenlétről, az emberi jelenségről és a belülről látó szeretetről. Ez utóbbit úgy érthetjük, hogy a világot belülről szemlélő ember számára feltárul a teremtésben szétoldott végtelen szeretet, amely egybekapcsolja a világ valamennyi elemét és dolgait, az atomoktól az emberi nevetésig, vagy éppen a szenvedésben megcsikorduló fogakig: mindent egyetlen csodálatos rendszerré formál. És ez megfordítva is igaz: aki megérzi a szeretet végtelen erejét, annak feltárul a világ az érzéki felszín mögött. Erről a belülről látó szeretetről is beszélnek Makláry Kálmán képei, a formákról lehántott és önálló életre keltett színekkel és – minden alkalommal – a gyermeki tisztaság felé mozduló őszinte gesztusokkal. ” /Fátyol Zoltán/
“Kálmán Makláry ist in Hajdúszoboszló geboren und stammt aus einer echten Künstlerfamilie. Sein Vater war ein grossartiger Geiger, unterrichtete und malte in seiner Freizeit. Seine Brüder waren Filmschauspieler. Kálmán Makláry wuchs also in der Musik auf. Während gut zwanzig Jahren spielte auch bei ihm die Musik als Berufsmusiker eine zentrale Rolle, denn in den 60er und 70er Jahren war er Rock-Gitarrist. Sein wahres künstlerisches Ich fand Kálmán Makláry schliesslich in der Malerei. Die geistige Verbindung von Musik und Malerei faszinierte den schöpferischen Makláry. Nach wiederum rund 20jährigem künstlerischen Schaffen gehört Kálmán Makláry zu den beachteten Künstlern aus Osteuropa und konnte darum in Paris, San Francisco, New York, Los Angeles, Amsterdam austellen.
Kálmán Makláry schafft Bilder, die über das jeweilige ureigene Thema hinausgehen, da er die Verbindung zum Ursprung sucht und darstellt. Daraus entstehen zwar teilweise konkrete Figuren, die jedoch symbolisch das Werden und Sein einer ätherischen Form in den verschiedenen Entwicklugsstadien sichtbar machen. Kálmán Makláry sieht sich in der Auseinandersetzung in der Nähe eines Herman Hesse oder eines Gustav Meyrink und bezieht die menschliche Natur als Teil des ganzen Kosmos in seine Malerei ein. Die Titel belegen den intellektuellen Gehalt der Werke, die Formsprache und der Rhytmus sind jedoch spielerisch und phantasievoll. In seinen neuesten Werken erscheint Kálmán Makláry als Schöpfer einer mystischen Malerei, die tief in den östlichen Kulturen zu Hause ist und damit eine gewisse Tradition (Chagall) fortführt, jedoch mit einer ganz eigenen modernen Entwicklung und Prägung.” / Thomas Bach/
musique que j’entends résonner en moi, écrit-il. Elles sont donc des images allégoriques”. Images empreintes de magie et de mystére, qui poussent le visiteur á aller chercher au plus profond de lui-méme les éléments d’une possible interprétation. ”J’aimerais bien aider les gens á mieux se connaitre pour qu’ils se voient tels qu’ils sont, confie Makláry, ce qui rend possible une réflexion plus compléte, tout en éveillant l’envie d’une vie plus approfondie”. Ainsi conduit-il le visiteur dans un univers irréel, onirique, dominé par les couleurs et la lumiére. ”Les couleurs, les lumiéres, les formes ne servent qu’á aider á concentrer et á
transformer l’intention de l’artiste en rayonnement de l’énergie pure”, précise Makláry. Ses titres, qui á l’image des toiles sont porteurs de symboles, orientent largement le visiteur dans son travail ’interprétation. ”L’Aube du Verseau”, ”Magie de l’espace et du temps”, ”L’Etre de lumiére”, ”Mystification”, ”Mélodies transcendantales”, ”Extase d’alchimie”, ”Piége de la fantaisie” sont autant de clés qui á la fois résument et permettent d’aborder la lecture de l’oevre de Makláry, autant emblématique que fascinante.”/ Cathy Blaser /
“Les toiles sont colorées, étranges, oniriques ou tendres, notamment les portraits en petits formats et un Roméo te Juliette qui ouvre l’accrochage. Kalman Maklary s’avoue introverti et enclin à voir les problèmes avec leurs pires contradictions. Sa peinture est le moyen qu’il a trouvé pour extérioriser ses sentiments, ses idées, et la musique qu’il entend résonner en lui. Il faut dire que le peintre est aussi un musicien accompli. « Ma peinture est faite d’images allégoriques », dit-il. « Héritier spirituel de Chagall et Kafka », écrit un critique d’art, « Kalman Maklary est un Sindbad qui voyage san fin dans les labyrinthes de l’âme et des rêves ». Des voyages libérés de la gravitation et ne sélectionnant que le merveilleux. La peinture, les couleurs, les lumières et les formes rayonnent de son énergie créatrice. Résultat : une trentaine de toiles qui invitent â entrer dans un monde intérieur serein. Kalman Maklary traite ses thèmes avec une certaine théâtralité qui doit lui venir de son héritage artistique. Son père était violoniste, ses oncles comédiens. Enfant, il était attiré par la musique, puis à l’adolescence, il s’intéressa beaucoup aux beauxarts. Il devint, durant vingt ans, guitariste rock, enthousiaste adapte de la révolution musicale des années soixante et septante. Kalman Maklary naquit en 1947.
Une réflexion itérieure l’amena à peindre de plus en plus et à considérer qu’il pouvait s’exprimer tout à la musique et la peinture. Sa première exposition eut lieu à Debrecen dans son pays en 1971. Vingt ans plus tard, il exposait à New York et Los Angeles. En 1995, il fut admis à la Fondation des beaux arts de la République hongroise. Très sensible à l’art moderne, Kalman Maklary ne cache pas cet héritage qu’il métamorphose pour exprimer une intériorité faite d’instants amoureux ou complices, de de fantômes et de magiciens, de lumière et d’ombre.” / Monique Durussel /